Amikor elzúgnak a forradalmaink, akkor is élni kell. Életben maradni, a szülőhelyhez ragaszkodni és a zászlólengetéseken meg a fegyverropogásokon túl maradandót alkotni, építeni, megőrizni nem kisebb dicsőség, mint hősnek lenni. Csak éppen természetes. Másnap emlékezhetünk erre is.
A mai írás ismét a blogSzolnokról szól. Ismét, mert ez éppen a hatodik ilyen cikk. Hogy miről fogok írni, még nem tudom. Miért ma? Mert elfelejtettem, hogy mikor indult a blogSzolnok. Megnéztem: 2010. február 28-án élesítettem. Tehát a születésnap pótlásáról van szó.
Valami történik a belvárosi Tisza-híd Liget felőli oldalán. Legalábbis erre utalnak az Aranylakat teraszán megjelent téglahalmok, meg a világhálón keringő nem hivatalos információk, miszerint egy befektető társasházat kíván oda építeni. Azért ehhez fűzhetnénk némi megjegyzést.
Nem szeretnék vészmadár lenni, de az elmúlt években láttam már Szolnokon épület felújítás kapcsán műalkotást eltűnni. Igaz, sirattam olyan emléktáblát is, amiről aztán kiderült, gondos kezek őrzik a renoválás idején. Hogy mi lesz a Kandó-emléktábla sorsa, hamarosan kiderül.
A csok kapcsán beszélni kellene azokról az esetleges következményekről, amelyeket csak helyben lehet kezelni. A felpörgő lakásépítésnek ugyanis áldozatul eshetnek pótolhatatlan régi házak, helyükre jellegtelen épületek kerülhetnek, és a belvárosi közművek is összeomolhatnak.
