Hány lépésre lehetünk attól, hogy a feltűnjön egy lakossági igény? Nem a fűnyírás iránt, mert ilyen időben nincs az az eszközpark, amivel a természet utolérhető. Az átjáró iránt, amit évek óta taposnak az arra járók a Sütő utca és az óvodai parkoló között. Talán két négyzetméternyi beton kellene. Meg jó szándék, hogy ott legyen járda, ahol az emberek járnak. Kinek kellene, hogy feltűnjön a lakosság igénye? A körzet képviselőjének? A város gondnokainak? Persze, csak annak tűnhet fel, aki jár arra. Apró figyelmesség? Vagy valóban szolgáltató város?

Ha ellopták az baj. Ha nem ellopták, csak leszerelték, akkor meg félmunka. Ami sem a telefontársaságnak, sem a városnak nem válik dicsőségére. Főleg Szolnok főterén, az adventi falu közelében. Sose értettem, miért éri meg egy munkáért többször is kiszállni. Másik részleg szereli le, mint aki újat hoz, vagy elbonthatja a felesleges fülkét? Avagy csak generálni kell a munkát, hogy legyen még jó sokáig? Mert akkor nem baj, nem félmunka, hanem kis magyar abszurd.

Ha vendégünk van Szolnokon, és valamilyen oknál fogva a város régi házait is meg akarjuk neki mutatni, legyünk óvatosak! A Szapáry úti Fodor Dániel-féle Nemzeti szálló ugye kihagyhatatlan, de inkább csak a tetőre és a földszintre koncentráljuk, vagy csak egy futó pillantást vessünk a gyönyörű épületre. Az emeleti homlokzat, az ablakok és a vakablakok ugyanis nem egy város és egy néhai korzó díszei. Bár a lassan épülő guano-torony egyszer talán valami természetfilmbe is bekerül.

Ismerik a mondást, miszerint a hídon akkor kell átkelni, amikor odaértünk? Ha marad a csapadékos, de napos idő, akkor előbb-utóbb szolnokosítanunk kell a mondást. Valahogy úgy, hogy ha odaértünk a belvárosi Tisza-hídhoz, az átkelés előtt gyomláljunk kicsit. Mert előfordulhat, hogy különben nem találjuk meg a hidat.