Mert úgy tűnik, az embereknek értelmetlen. Talán a szolnoki fákat még meg lehetne kérni, hogy ha illegálisan hirdetni akarók tartanak feléjük, kezükben szöggel vagy ragasztóval, inkább fussanak ki a városból, mintsem engedjék a törzsüket hirdetőoszlopnak használni. Dőljenek rá a hirdetőre, potyogtassanak a fejére száradt ágakat, vagy szúrják-bökjék, ahol érik. Mert szép szóval, kéréssel, dühöngéssel az ember-ember kapcsolatban semmire sem megyünk. Továbbra is hirdetünk a fák törzsén.

Ha nem olvastuk volna a városvezetők diadalittas FB-bejegyzéseit, nem jártunk volna soha a Felső-szandai réten a bevásárlóközpontok környékén, akkor is pontosan tudhatnánk, hogy a közelmúltban Szolnok új gyorsétteremmel "gazdagodott". Brit tudósok már Szolnokon is vizsgálják, hogy a gyorséttermek csomagolóanyagainak terjedési sebessége és az éttermektől mért távolságuk mitől függ. A Tiszaligetet alig egy hónappal a nyitás után már elérték. Azaz már ott is nyomot hagyott a fejlődés.

Gyerekkoromban a Tiszaliget egyik kihagyhatatlan attrakciója volt - a strand, a harci járművek, a kiállított repülő, a KRESZ-park mellett - a tó és a gát között lévő erdei tornapálya. Amihez hasonló nagyon sok volt az országban. Ma már talán egyik sincs meg, miként a szolnokinak is csak a nyomait találhatjuk a fák között. Negyven éves emlékeket ébresztenek. Nehogy elpusztítsák!

Bár a szolnoki Hősök terén követték el ennek a padnak a felaprítását, nem nevezném ezt hőstettnek. Mert mire is volt ez jó? Feszültséget vezetett le? Erőfitogtatás volt? Esetleg unaloműző elfoglaltság? Hát, nagy "hőstett" egy korhadt padot legyőzni, miszlikbe aprítani. Nem szeretnék a "győztessel" találkozni! Nem mintha félni kellene tőle. Inkább, mert szellemi aprítékokkal nem szívesen keveredik az ember. Az övék egy másik, szomorú világ.