Nem tudom megmondani az okát, de megszerettem a Béres József sétányon álló ledes vízállásjelző-oszlopot, ami a pontos idő mellett a valós idejű vízállást és vízhozamot is mutatta a nap 24 órájában. Lassan öt éve. Néhány hónapja azonban sötét a három különleges képernyő, amihez hasonló csak a fővárosban van. Lehet, hogy csak kivertek valahol egy biztosítékot? Nem lehetne valahogy visszakapcsolni a Tiszához sok szállal kötődő Szolnok e különlegességét?

Lassan elkopik a Tisza partjáról a város egykori ipari jelképe, a tárház. Máshol ilyen épületekből szoktak modern művészeti múzeumokat, meg fantasztikus kulturális központokat varázsolni. Máshol.

Nem tudom, tulajdonjogilag kié az Árkád épülettömb belső, nyilvános folyosója. Így azt sem tudhatom, kinek lenne a dolga tisztán tartani. Azt azonban tudom, hogy én sem először teszem szóvá az ottani, emberi és állati ürülékkel vegyes állapotokat. És azt is tudom, hogy legyen bárkié is az a hely, lenne bárkinek is a dolga a rendszeres tisztán tartása, az immár évek óta tapasztalható állapotok miatt a szégyen nem csak az övé. Hanem Szolnoké. Mi itt és így élünk.

Mármint azzal, hogy a galambokkal megértessük: az egykori Sztár áruház homlokzatán lévő reklámtábla nem madárvécé, tehát máshol végezzék a dolgukat, és ne csúfítsák el a város főterét. Persze lehet, hogy az elbeszélgetésnél hatékonyabb megoldást is találhatnának az épület és a hirdetés gazdái. Már, ha a fal tövében halmozódó galambszar zavarja őket.