Szolnok kapuja így fogad és ezzel a képpel búcsúztat. A szolnoki vasútállomás a megvalósult Balkán. Elnézést! A posztszovjet köztársaságokat alulmúló színvonal. Nemcsak a rongálók miatt. A működtetők igénytelenséges is sokat hozzátesz.

Szolnokon szobrokat avatunk, rombolunk, áthelyezünk, újraöntünk avagy csak róluk vitatkozunk. Közben a város egyik legrégebbi köztéri szobrának a torzója lassan, de biztosan pusztul a Belvárosi Nagytemplom tövében. A Templom utcai csonkon már egy fa is kinő. Minden városnak van Szentháromság szobra. Nekünk is. Csak ez ilyen. Ilyen szolnoki.

Volt egyszer egy álom Szolnok új városközpontjáról. Volt ennek az álomnak egy képe, egy modern szállodáról. Aztán szétfoszlott az álom. Szolnok közepén viszont ott maradt ennek az álomnak nagyon sok nyoma és következménye. A tönkrement fényreklámmal, a pusztuló épülettel, a funkcióváltásból következő, száradó ruhákkal. Szolnok közepén járok, egyszer majd rád találok.

Azért voltak, akiknek sikerült szuper minőségű karácsonyfának valót szerezniük decemberben. Különben nem tartott volna ki a feldíszített fa Vízkereszt után még egy szűk hónapig. Mert nem hinném, hogy garázsban tárolták hetekig, mielőtt utcára került volna az üres szaloncukor papírokkal együtt. Bár az is lehet, hogy rekordot akartak dönteni, és utolsóként kidobni a karácsony egyik jelképét. Sikerült. Már csak az a kérdés, hogy meddig díszeleg az utcán ez a két farsangi fekvő fenyő.