A Lime roller szeret az oldalán pihenni. Bárhol a városban. Biztos, bennem van a hiba, de több rollert látok széthagyva a városban, mint rendeltetésszerű használat közben. Néha úgy tűnik, lassan nemcsak szemétszedést, de rollerszedést is szervezni kellene. Hogy valakinek az üzlete jól menjen. Megvárjuk, amíg keresztülesik valaki egy elhagyott rolleren? Vagy valakinek az autójára dől egy ilyen súlyos szerkezet? Vagy Szolnokon minden rendben. Párizsra meg kár figyelni.

Épülhetnek a városban szép és kellemes közösségi terek, ha az igénytelenség használhatatlanná teszi őket. A Tiszaparti gimnázium előtt, a sétány előtti ülő-lépcső napok óta ilyen, Szombaton már összetört üvegeket kellett kerülgetni rajta, vasárnap pedig szinte minden lépcsőfok be volt terítve törmelékkel. És hétfőre is ott maradtak. Akik összetörték az üvegeket, nem fogják eltakarítani. És azt se gondolnám, hogy az ott ücsörögni vagy napozni vágyóknak kellene seprűt ragadniuk.

A tavasz, a zöldbe boruló fák, a hatalmasra növő gaz lehet az egyetlen megoldás mindarra, ami a Szolnokra vezető vasúti sínek mellett található. Sitt, háztartási hulladék, lomis maradék, szimpla szemét kisebb-nagyobb hegyekben, 1-5 méterenként, bokrok, fák alatt, utak mentén, mezőkön. Mintha egy szeméttelepre érkezne a vonat. Micsoda reklám! Micsoda szégyen. Nem másé. Csak a mienk. Közös!

Mert úgy tűnik, az embereknek értelmetlen. Talán a szolnoki fákat még meg lehetne kérni, hogy ha illegálisan hirdetni akarók tartanak feléjük, kezükben szöggel vagy ragasztóval, inkább fussanak ki a városból, mintsem engedjék a törzsüket hirdetőoszlopnak használni. Dőljenek rá a hirdetőre, potyogtassanak a fejére száradt ágakat, vagy szúrják-bökjék, ahol érik. Mert szép szóval, kéréssel, dühöngéssel az ember-ember kapcsolatban semmire sem megyünk. Továbbra is hirdetünk a fák törzsén.