2025.08.27. (szerda)

Kár volt kinyitni

Kár volt kinyitni

Dátum:

Még csak azt sem mondhatom, hogy a nagy nevek, üres celebek áldozata lettem. Mert Bárdos Andrást sokra tartottam, Vágó Istvánt pedig a médiavilág egyik fontos alakjának gondoltam - eddig. A kettőjük által összehozott könyv azonban hatalmas csalódás, illúzióim lerombolása.

bardos2_400Aki kezébe veszi Bárdos András Kinyitom a számat című interjúkötetét, amelyben Vágó Istvánnal beszélget, még mielőtt egyetlen sort is elolvasna belőle, gyanút kell fogjon. A közel kettőszázötven oldalas könyv ugyanis szokatlanul széles margókkal, meglepően rövid fejezetekkel, a fejezetek között pedig sok üres oldallal készült. Nem tudok szabadulni a gondolattól, miszerint a kiadó egy vaskos kötetre köthetett előszerződést, ám a végén kiderült, hogy ebben a beszélgetésben nincs annyi. Szó se róla, szép és vastag papírra sikerült nyomtatni a könyvet, ám ez kellett ahhoz, hogy a karácsonyi piacon a vevők azt mondják, akár 3500 forintot is megér a Bárdos-Vágó páros beszélgetése.

Pedig nem ér. Akár azt is mondhatom, hogy egy fabatkát sem. A hangzatos cím ellenére sem. Holott azt vártam, hogy a két tévés valóban alaposan kibeszélik a magyar média és politika kulisszatitkait, és valóban kiderül néhány meglepő dolog. De nem.

Kezdjük azzal, hogy Bárdos András nem tudta megoldani a feladatot, amire vállalkozott. Be kell látni, hogy nem ugyanaz egy másfél perces interjúban tömören és jól kérdezni, mint napokon keresztül valakivel beszélgetni, ébren tartva a beszélgetőtárs és az olvasó figyelmét is. Bárdos kérdései üresek, felkészületlenek, álnaivak és olykor annyira idegesítőek, hogy csak a nyomdászok iránti tisztelet mentette meg a könyvet a repüléstől.

Bárdos kérdéseinél csak az eszmefuttatásai a kínosabbak. Amikor már nagyon üres a beszélgetés, vagy nagyon kellene még fél oldal a kínosan kurta fejezethez, akkor a kérdező riporter Vágó egy-egy gondolatát megpróbálja továbbfűzni. Úgy tesz, mintha megosztaná velünk a gondolatait. Ám úgy tűnik, ebben leginkább a gondolatok hiánya akadályozza meg. Ráadásul egyetlen általa felvetett problémánál sem meri kimondani, hogy fekete vagy fehér, hanem általában elintézi azzal, hogy ezen még maga is gondolkodik. És oldalanként rombolja le a saját szakmai szobrát.

Amihez Vágó István remek partner, hiszen ő csákánnyal bontja le mindazt, amit harminc év alatt felépített. A nagytudású, joviális gondolkodó helyett egy kicsinyes, kötekedő, mindenkivel összevesző, pitiáner alakot ismerhetünk meg. Vitray szemét, Egri János szemét, Rózsa Gyuri nem kevésbé, és sorolhatnám a neveket, akik közül sokat én sem gondolok szentnek. Na, de hogy csak egy emberrel ne legyen baj – az azért elgondolkodtató.

A két név és a könyv címe alapján azt gondoltam, hogy a hosszú beszélgetések közben alaposan átbeszélik a magyar televíziózás elmúlt 20-25 évét, aminek mindketten részesei voltak. Elemzik a politika és a média kapcsolatát, amit nekik közvetlen közelről kellett látniuk, és naivan feltételezem, értelmezniük is. Ám ezekről értékelhetően egyetlen szó sem esik. Ha ebben a kérdésben valamit meg akarnak tudni, még mindig inkább ajánlom Árpa Attila Ha én ezt a Klubról egyszer elmesélem című könyvét, mint a Vábó-Bárdos páros kínlódását.

És az a legborzasztóbb, hogy a könyvet nemcsak vettem karácsonyi ajándékként, de kaptam is. Tehát a kiadó számítása bejött. És félek, ebből a szerzővel együtt téves következtetést fog levonni.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az Agóra falai

Ahogy már nem emlékszünk a vízügyi székház építésének bonyodalmaira, néhány év múlva ugyanígy senki nem fogja felhánytorgatni az Agóra létrejöttének körülményeit. Gárdonyi Az egri csillagokban viszont írt egy gondolatot, amit sokszor fogunk használni az Agóra miatt is.

Fontos regény Szolnokkal

Az Egy piaci nap természetesen nem azért fontos, mert ez az a magyar irodalmi alkotás, amelyben a legtöbbször írják le Szolnok nevét. Bár azzal sincs baj, ha annyira elvakult lokálpatrióták vagyunk, hogy emiatt vesszük kézbe, és így szembesülünk a háború utáni évek borzalmaival.

Hátrahagyott kérdések

Sokat ígért a Szigligeti Színház idei, negyedik bemutatója. Elvitathatatlan, hogy különleges is lett A mi kis városunk. Nemcsak a színészeket, de a szolnoki közönséget is kizökkenti a megszokottból. Ugyanakkor napokkal később is nehéz véleményt mondani, mert sok nyitott kérdés maradt.

Mint Giovanni kávéja

A színészek és a közönség miatt is remélem, hogy néhány előadás alatt összeáll az Anconai szerelmesek, mert a premieren olyan párhuzamosokat alkottak a színészek, a dalok és a jelenetek, amelyekről úgy tűnt, a végtelenben sem akarnak találkozni. Talán előbb sikerül, minthogy Giovanni jó kávét főz.