Hajlandó vagyok tudomásul venni, hogy ma Magyarországon és Szolnokon is többen vannak, akik, mások háztartási szemétgyűjtőit rendszeresen áttúrva egészítik ki a jövedelmüket. Sőt, tények hiányában azt sem vitatnám, hogy lehetnek olyan embertársaim, akiknek ez az egyáltalán nem kellemes „munka” az életben maradást vagy a megélhetés utolsó szalmaszálát jelenti. És nem vonnám kétségbe azt a véleményt sem, hogy inkább ez, mint a koldulás vagy a lopás. Ugyanakkor a magam részéről semmiféle szociális probléma megoldásának nem tartom a mások kukáiból történő „gyűjtögetést”. A társadalom önámító, önfelmentő félrenézésének gondolom, hogy valódi segítség helyett, álszent módon „támogatjuk” ezt a tevékenységet. Nem vagyok politikailag korrekt, sőt szociálisan érzékeny sem, ha fel merem vetni, hogy a kukák áttúrása nemcsak egészségtelen, értelmetlen és veszélyes, de nem is old meg semmit. Inkább csak tetézi a problémákat. Igen, örülök, hogy nekem nem ebből kell élnem, de azt se gondolom, hogy csak akkor vagyok jó fej, ha azt mondom: nincs jobb megoldás, nem háborgok, némán együtt élek a jelenséggel.
Vállalom, hogy szerintem nem normális, amikor a szemétszállítás napján a házak elé kihelyezett szemétgyűjtőket egymás után többen is áttúrják. Köszönhetően részben annak, hogy a kukákat néhányan már előző nap, a többség pedig korareggel kiteszi, mert dolgozik, napközben nincs otthon, így nem is tudja, mikor érkezik a szemetesautó. Így viszont már hajnalban, a még csendes utcákon elkezdődik a kukák fedeleinek a csapkodása, a szemétgyűjtők tartalmának zajos átnézése. És mire megérkeznek a hivatalos hulladékgyűjtők, a legtöbb kuka környéke már úgy néz ki, mintha senki se tudná, hogy a szemetet nem a tároló mellé, hanem bele kell tenni. Majd pedig azzal is lehet szembesülni, hogy a gondosan vagy célszerűen használt szemeteszsákok mind szét vannak szaggatva, így a háztartási szemét folyik, csorog, hullik nemcsak a hulladékgyűjtő köré, hanem bele is. Magyarul, lehet gondosan takarítani a kukákat, tisztán tartani a környéküket, a szemétszállítás napján mindez zárójelbe kerül. De hát az átlagpolgár legfőbb tulajdonsága, hogy tűri a nem átlagost, a többség elviseli a kisebbséget.
Nem tudom, van-e értelme jogászkodni a háztartási hulladék körül, de úgy érzem, hogy az én szemetem, az én tulajdonom, amitől nem akkor válok meg, amikor beledobom az általam vásárolt kukába. Szerintem ugyanis, ahogy a víz, a gáz és az áram esetében sincs a vevő és az eladó között „senkiföldje”, ahol bárki matathat egy kicsit a más által finanszírozott szolgáltatással, a szemetem útjában sincs. A hulladékszállítási szerződésem – értelmezésem szerint – arról szól, hogy a szemetemet a gyűjtőedényen keresztül átadom, átengedem annak, aki az otthonomtól elszállítja, feldolgozza, megsemmisíti, tárolja. Magyarul az én szemetem csak rám és a hulladékgyűjtőmre tartozik. Köztes szereplő nincs. Vagy, ha van, akkor annak tudok egy jogi értelmezést is adni. Durva leszek. Ellopható a szemetem?
A hétvégén olyan elképesztő állapotok uralkodtak Szolnoknak azokban az utcáiban, ahol éppen lomtalanítás zajlott, a kirakott mindenféle hulladék olyan szinten volt többszörösen áttúrva, széthajigálva, hogy el is ment a kedvem attól, bármit kitegyek a házunk elé. Azért, hogy órákig túrják, osszák, dobálják? A garázsomban szelektálni se kezdtem – pedig terveztem -, mert éreztem, hogy a versengő lomisok már ott ráhajtanának a szemetemre. Nem vitatkozom: bunkó, szívtelen paraszt vagyok, de én ezt nem akarom. Öntelt, beképzelt, szociálisan érzéketlen, átlagosan élő állampolgár vagyok, aki úgy gondolja, a szemetének van egy normális útja, amiért fizet, és amibe nem szeretne senki idegent beengedni.
Csak éppen nincs, aki megvédjen. Mert nem nagyon számít, hogy nekem, aki sok mindenért fizetek, adózok, mi lenne a jó, a komfortos, az elfogadható, a kényelmes. Nem. Tűrni kell, meg mindenféle trükkökön agyalni, pedig egyebet nem szeretnék, csakhogy a szemétszállítókon kívül senki nem nyúljon a szemetemhez.
(Az illusztrációk a blogSzolnok 15 éve épülő archívumából valók. Meglepődtem, milyen sok témába vágó fotóm van.)
