Ültess egy fát, és nem éltél hiába. És, aki kitör egy fát? Vagy négyet? Mint például az Aradi tizenhármak kopjafái közelében. Miért?

A Jubileum téren álló Tanúhegy című alkotás tulajdonképpen Szolnok 1075 és 1975 közötti történetéről tanúskodik, a történelmi idők rétegeit egymásra helyezve. Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós 45 éves munkáját amatőr alkotók kiegészítették. Leginkább az elmúlt 45 év eredményeiről tanúbizonyságot téve. Nagyon helyesen a primitívebb korok rétegeire helyezve a mai üzeneteket. Ez a modern, korunkat valóban tükröző, primitív művészet. Ami elfogadott, hiszen közterületen látható.

Augusztus 20-án készült ez a kép a Kossuth téren. Még a délutáni nagy buli, és az azzal járó szemét előtt. Amivel csak azt szeretném jelezni, hogy Szolnokon nem nagyon működik a közterületeket takarítása. Így a péntek és szombat esti nyomok hétfőig várják sorsukat. Értem én, hogy munkaidő. De hát a turizmus nem igazodik ahhoz. Sőt, a szolnokiak többsége is talán inkább hétvégén ér rá sétálni. És nem feltétlenül szeret szemétben gázolni.

És vérlázító. Vannak kiállítások, amelyeknek olyan mélyen van a színvonala, hogy nem szabad róluk írni. Az Agórában látható Magyar rocklegendák a kétes eredetű fotóival, kisiskolásokat megszégyenítő installációival, jó ízlést sértő festményeivel, érthetetlen koncepciójával minden eddig látottat alulmúl. Ezt így ne lehet, nem szabad. Ez méltatlan a helyhez, a magyar rockzenéhez és a megidézett zenészekhez, akik csak eszközei egy elszabadult hajóágyú magamutogatásának. Kerülendő!