Az előttünk álló bő esztendő nem lesz könnyű lányregénye a közéletünknek. Pártállástól függetlenül mégis ki kellene tűzni valami minimumot, legalább itt Szolnokon. Mondjuk azt, hogy a politikai üzeneteinkkel nem rondítunk tele minden vízszintes felületet, és nem változtatunk minden közterületet a pártharcok csataterévé.

A város első írásos említésének 950. évfordulójára készülve talán érdemes lenne a 900. évfordulóra készült és még ma is a helyükön lévő emlékműveket rendbe tenni. Még akkor is, ha a tanács szó szerepel rajtuk. A Szolnok Ispán körúti házak mögött, az artézi kút felé vezető zebra közelében található a Jubileumi emlékpark táblája. Lassan fákkal teljesen benőve, elmohásodó, olvashatatlan szöveggel arra emlékeztet, hogy hányan dolgoztak az új lakótelep élhetővé tételén.

Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.

Akik nem tehetnek arról, hogy a szükségüket kell végezni. Azon meg nem hinném, hogy gondolkodnának, miért Szolnok belvárosának a közepén, egy átjáró bejárata fölött van erre a legjobb alkalmuk. Mindenesetre az Árkád folyosóján az emberek is szívesen végzik a dolgukat, így az elején lévő galambpiszok talán fel sem tűnik senkinek. Így élünk mi együtt a természettel.