2025.12.1. (hétfő)

Zolika üzen

Zolika üzen

Dátum:

- Basszus, a feje! - Kiáltott a részeg pincérlány, miközben bizonytalan lépéseket tett a földre zuhant két férfi felé.

- Bán Béla! - Sikított Edit, az imént felugró rendőr által rátolt paraván, illetve a pincérlány felé taszította asztal és a széke fogságában vergődve.

- Rendőrgyilkos! - Üvöltötte Zita, aki először hajolt a rendőrön fekvő Bán Béla fölé.

– Basszus, a feje! – Kiáltott a részeg pincérlány, miközben bizonytalan lépéseket tett a földre zuhant két férfi felé.

– Bán Béla! – Sikított Edit, az imént felugró rendőr által rátolt paraván, illetve a pincérlány felé taszította asztal és a széke fogságában vergődve.

– Rendőrgyilkos! – Üvöltötte Zita, aki először hajolt a rendőrön fekvő Bán Béla fölé.

– Ő is meghalt? – Kérdezte lekonyult szájjal a pincérlány a fiatal közlekedési rendőr mellé térdelve, akiről Bán Béla éppen lassan legurult. – Hogy lehet valaki, ekkora balek, hogy ugyanabban a kocsmában, két egymást követő napon hanyatt essen?

– Dehogy halt meg – kúszott a rendőr fejéhez a férfi. Először a mellkasára hajtotta a fejét, majd a szájához tartotta az arcát, hogy érezhesse a légzését.

Az egymáshoz simuló két férfitestről valóban mást is lehetett gondolni. Először Edit kezdett nevetni, miután nagy nehezen kihámozta magát a bútorok fogságából. Előbb a két férfira nézett, majd a mellettük sírdogáló csapzott pincérlányra, végül a teljesen elképedt Zitára, aki teljesen elvesztette határozottságát. Bán Béla feltérdelt, körbenézett, és zavarában ő is nevetni kezdett.

– Akkor azt hiszem, felkelnék – szólalt meg ekkor a kiterült rendőr, ami ugyan nem volt nagy poén, de a másik két nőből is előcsalta a röhögést. A fiatal rendőr felült, majd térdre fordult, ránézett a körülötte állókra, és ő sem tudta visszatartani a nevetését. Rázkódva próbálta folytatni: – Azt hiszem, néhány dolgot tisztáznunk…

De nem tudta befejezni, mert a pincérlány újra felsikított, és olyan hevesen ugrott a felállni készülő fiatalember nyakába, hogy elvesztette az egyensúlyát, és ezúttal ő temette maga alá Bán Bélát. Az eséstől előbb a pincérlány és László arca koppant össze, majd a fiatal rendőr hátracsukló feje csapódott neki Bán Béla orrának, így amikor végre lemásztak egymástól, három vérző orrú ember ült a földön, a bepisilés lehetősége ellen keresztbefont lábakkal küzdő, előregörnyedve röhögő másik két nő előtt.

– Sejtettem, hogy ma még vér fog folyni – visította nevetve Zita, amitől Bán Béla röhögni, a pincérlány zokogni kezdett. A rendőr pedig faarccal az orrát próbálta törölgetni.

– Nem is kellenek a Csabáék, önállóan is el tudjuk tenni magunkat láb alól – kontrázott kicsorduló könnyeit törölgetve Edit.

– Egy órával ezelőtt még komoly üzletembernek gondoltam magam, most meg bevert orral ülök egy kocsma padlóján – rázkódott Bán Béla, amitől az orra vére a padlóra csöpögött.

– Nincs ezen, mit röhögni – szipogott a pincérlány. – Ha meglátja a főnök ezt a kuplerájt, ki fog rúgni.

– Zolika? – Fordult felé az orrát zsebkendőjével befogó rendőr, aki emiatt fejhangon folytatta. – Maga lenne a csoda, ha szegény még bármit tudna mondani – és belőle is újra előtört a röhögés, ami a többieknél csak olaj volt a tűzre.

Egyedül a pincérlány nem értette a poént, talán azért, mert ebben a pillanatban rezegni kezdett a kötényébe tett mobilja. Miközben a körülötte állók megállíthatatlanul röhögtek, nagy nehezen előkotorta a telefont, ránézett a kijelzőjére, majd holtsápadtan felsikított.

– Zolika üzent! „Ezt még megbánjátok szemetek” – olvasta fel a hirtelen támadt csendben a készülékére érkezett sms-t.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Franci mama naptárai

A zöld zsigás, szövtaxis kártyanaptár miatt majdnem bőgtem. Franciska nénivel azonban nem lehetett ellenkezni. Két hibát követtem el. Elfelejtettem váltócipőt vinni, és tanítás előtt kipakoltam a pad tetejére az új naptáraimat. Franci mama mindnyájunknál nagyobb gyűjtő volt. Igaz, egyedi módon gyarapította kollekcióját az alsó tagozatosok körében.

Akár ez, akár az

- Lacikám! - kiáltott a százados a fiatal közlekedési helyszínelő után a kapitányság parkolójában. László gondolataiból riadva nézett hátra. Ahogy meglátta a feléje siető bűnügyi nyomozót, beugrott neki a megoldás. Zita zaklatásainak azzal vethet véget, ha néhány dolgot megtud a századostól Zolika haláláról.

Megölték?

A Tünde kiürült. A felszolgálók a bejárat előtt tárgyalták a Szapáry utcai baleset részleteit. A forgalom lépésben haladt. A rendőrök és a nem mozduló mentő nemcsak a piac felé tartó sávokat, de a Galéria irányába vezetőkből is elfoglaltak egyet. Bán Béla a cukrászda nagytermében az ablak előtt állt, onnan figyelte az utcát. A bejárati ajtó nyílásából tudta, Edit megérkezett. Azt várta, hogy a feldúlt nő a nyakába ugorva próbál majd megnyugodni, ehelyett azonban gyűlölködő hangon kiabálni kezdett vele.

Az átadott pad

Annyi pad van a Verseghy parkban, nem értettem, miért éppen mellém ült le. Az őszi napsütésben, kigombolt kabátban, a pad támláján szétvetett karokkal süttettem az arcomat, amikor éreztem, valaki nekidől a kézfejemnek. Elnézést! Mondta. Bocsánat! Mondtam riadtam, és elkaptam a kezem. Csak ekkor néztem meg jobban a nagykabátos, sálas, kalapos, maga mellé botját letámasztó öregurat. Minden vasárnap itt ücsörgök. Tette hozzá.